Hargita megyét és az együttműködési lehetőséget mutatta be Magyarországon Borboly Csaba

Részt vett a Vas megyei önkormányzat ülésén Hargita Megye Tanácsának elnöke

hétfő, 2018. ápr. 09.

Magyarországra látogatott az elmúlt napokban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki ez alkalommal több testvérmegyébe is ellátogatott. A megyeelnök Vas, Bács-Kiskun és Békés megyékbe tett látogatást. Április 9-én részt vett Vas megye önkormányzatának ülésén, ahol bemutatta Hargita megyét, és az együttműködési lehetőségekről tárgyalt Majthényi László elnökkel, illetve a közgyűlés tagjaival.
Jelentős gazdaságfejlesztési kezdeményezések indultak el Hargita megyében, mint a madéfalvi, csíkszentsimoni ipari parkok létesítése. A tavaly indult útjára a székelyudvarhelyi inkubátorház, amelynek kapacitását rövid három hónap alatt teljes lefödték újonnan induló cégek. További, megfelelő szakágazati inkubátorházak létesítését tervezik Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron, számolt be a Hargita megyei gazdaság fejlesztéséről a megyeelnök.

Egy másik fontos együttműködési lehetőség a magyarországi gazdasági szférával, az erdélyi közberuházásokon való részvétel, hisz csak Hargita megyében a megyei önkormányzat beruházásai meghaladják a 30 millió eurót, tehát ha például Maros és Kovászna megyét is számoljuk, akkor több mint 100 millió euró érték beruházásról beszélünk, részletezte a testvérmegyék képviselőinek Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Továbbá beszámolt a Székely termék mozgalomról, a biodiverzitásban rejlő lehetőségekről, illetve arról beszéltek, hogy a turizmus, az idegenforgalom fellendítésében nagyban tudják segíteni egymást a testvérmegyék.

A Bács-Kiskun megyével való együttműködés már sok éves hagyományra tekint vissza, a magyarországi megyéből több éve érkeznek orvosok Hargita megyébe, ahol ingyenes vizsgálatokat végeznek a lakosság egészségi állapotának felmérése érdekében. Ez alkalommal Borboly Csaba és Rideg László elnökök azokról a rendezvényekről egyeztettek, amelyekre meghívják a testvérmegyék képviseletét, Csík térségét tekintve szó esett az Ezer Székely Leány Napjáról, illetve a pünkösdi búcsúról, és a pünkösd hétfői szabadtéri lovas rendezvényről, amelyet közösen szerveznének.

Békés megyében április 6-án Zalai Mihály elnökkel és Tolnai Péter alelnökkel egyeztetett Borboly Csaba, ahol elsősorban a turizmusban rejlő lehetőségekről tárgyaltak, illetve hogy ezen a téren hogyan tudja segíteni egymást a két testvérmegye. A turizmus fellendítésére dolgoznának ki, az országhatáron átívelő közös kampányt, olyan programcsomagokat, amelyek mindkét megyét érintik, mindkét térségbe vendégeket vonzanak. Együttműködnének a két megye tűzoltó alakulatai is, illetve meghívták Hargita megyét a Békés megyei megyenapra, amely tematikájában a megyei értéktárra épül. Ezenkívül más szakterületeken is felmérik a testvérmegyei kapcsolatokat, és a Békés megyeiek eljönnek Hargita megyében tanulmányozni az itteni helyi piacot, egyeztettek az elöljárók.

Csíkszereda, 2018. április 9.
2016 Parlamenti választások
2016 Helyhatósági előválasztások
2014 EP választások
2012 Parlamenti választások
2012 Helyhatósági választások
2009 EP választások
2008 Helyhatósági választások
Hírlevél

eseménynaptár

2018
<<
 december 
>>
h k sze cs p szo v
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6