Minőségi, versenyképes oktatás – lehetséges?

Gyakran hallani, hogy manapság nem könnyű tanárnak lenni. Persze diáknak sem – kérik ki maguknak dacosan a nebulók, hiszen szerintük az iskola szörnyű kín, szeretni nem, csak elviselni lehet. És bizony úgy tűnik, hogy ez talán igaz is: a mai közoktatási rendszer sem a pedagógusok, sem a diákok számára nem leányálom, mindent meg lehetne, majdnem mindent pedig meg is kellene változtatni benne – vallja Ferencz S. Alpár tanár, volt főtanfelügyelő, közoktatási szakértő, Hargita Megye Tanácsa oktatási szakbizottságának elnöke. Vele beszélgettünk a sokat kritizált rendszerről, a gyermekközpontú oktatásról, a formálható tudásról és a felesleges korán kelésről.
– Ennyire gyászos volna a helyzet? Melyek a közoktatási rendszer legnagyobb rákfenéi?
– A nagy kérdés az, hogy milyen perspektívából nézem: optimista vagy negatív szögből, a gyermek szemszögéből, vagy a tanáréból. Jelenleg az oktatási rendszer sem a pedagógus, sem pedig a diák szemszögéből nem kedvező. Egyrészt a pedagógusnak nincs lehetősége, hogy valóban – sem időben, sem tananyagmennyiségben, sem minőségben – változatos legyen, tehetséget ápoljon, vagy éppen felzárkóztasson. A közoktatási rendszerünk nem diák-, hanem intézményközpontú, amely szabályait elsősorban az intézményesítés fenntartása érdekében hozza meg, és csak másod- vagy harmadsorban fontosak a diákok oktatási, nevelési igényei. A szabályokat a lehetőségekhez igazítva változtatják, és nem fordítva. Például a kerettantervet próbálták megreformálni, de végül az lett, hogy megnézték, milyen lehetőségek vannak humánerőforrás terén, és ahhoz igazították az újításokat. Az is sántít a közoktatási rendszerünkben, hogy mindig a Mennyi pénzünk van? kérdés diktálja, hogy mit teszünk. Európában, de talán azon kívül is Romániában a legközpontosítottabb az oktatási rendszer, a központi hatalom a legapróbb részleteket is próbálja ellenőrizni, előírni vagy kitalálni, ahelyett, hogy az aprólékos, mindennapi dolgokat az oktatási intézményekre bízná.

– Panaszkodnak is erre a tanárok: hiába próbálnak kreatívabbak lenni, az idő és a kerettanterv ellenük dolgozik.
– Én a pedagógustársadalommal is kritikus vagyok picit. Van természetesen sok olyan eset, amelyben ez igaz: a nagyon központosított rendszer nemcsak azt határozza meg, hogy mit tanítsanak, de bizonyos mértékben befolyásolja azt is, hogy hogyan. Ellenben a becsengetéstől a kicsengetésig sok minden múlik a pedagóguson. Jó ideje már annyira rossz a közoktatási rendszerünk, hogy mi, pedagógusok csak kifogásnak használjuk, és sajnos amikor valamit nem akarunk csinálni, akkor is a közoktatási rendszert emlegetjük, néha olyan esetekben is, amikor végeláthatatlanok a lehetőségeink. Nem szeretnék általánosítani, de ez a jelenség elég hangsúlyosan jelen van a közoktatási rendszerben. Főtanfelügyelő is voltam, de én még olyan pedagógust nem láttam, akit azért rúgtak volna ki, karrierjét azért törték volna ketté, mert másképp tanított, mert a tananyagot másképp „tálalta". Az ételt is több módon lehet tálalni, hogy vonzóbb legyen!

– Egyre gyakrabban hallunk arról, hogy minőségi, versenyképes oktatásra van szükség, ezt tűzte zászlójára az RMDSZ is. Ez azonban nem lehetséges felkészült, elhivatott pedagógusok nélkül. Az oktatás rendszere már ott rossz, ahol pedagógusokat képeznek? Vagy az alacsony fizetés miatt a tanári pálya nem vonzó a fiatalok számára? Létezik még hivatástudat?
– Én úgy gondolom, hogy Romániában nem létezik pedagógusképzés, sem a szó klasszikus, sem a szó modern értelmében. Ha én elvégzem a történelem-angol szakot, 95 százalékban tanítanak történelmet, illetve angol nyelvtant, valamint irodalmat, és csupán 5 százalékban tanítanak arra, hogy mit jelent a módszertan, a pedagógia. A gyakorlatról ne is beszéljünk – a pedagógiai gyakorlat nulla. Egy nagyon fontos dolog a motiváció. Finnországban a legjobbak mennek a közoktatásba, mert ott a pedagógus megbecsült része a társadalomnak, és nem mellékesen, vonzó a fizetés. Persze, azért a mi rendszerünkben sem lehet éhen halni. Én a 18. tanévemet kezdtem meg, és mindig is két helyen dolgoztam, kivéve azt az időszakot, amikor igazgató voltam és nem engedhetettem meg magamnak. Mindig foglalkoztam valami mással is. Bár nem a legrosszabbul fizetett szakma a pedagógusoké, többet érdemelnek, hiszen nem kereshet egy pedagógus 1-es fokozattal annyit, mint alacsonyabb fokozattal vagy kisebb tanulmányi háttérrel rendelkező közalkalmazott. A pedagógustársadalmat meg kell fizetni azért, hogy többen jöjjenek! Az is igaz, hogy nincs elhivatottság, ezt én is így gondolom. Legalábbis kisebb arányban van jelen az elhivatottság, sokan pedig csak becsöppennek, mert más nem jött össze. De ez nem süllyeszti el a közoktatás hajóját. Én úgy gondolom, hogy felelős iskolák felelős magatartással elhivatottá tudnának tenni sok pedagógust, hiszen az elhivatottság nemcsak velünk születik, hanem folyamatában is kialakulhat. Erre azonban az iskolák nem fordítanak elég figyelmet, elmarad a szakmai motiváció. Pedig az egyik befektetés ez kellene, hogy legyen: feltérképezni a motivációs lehetőségeket és kihasználni ezeket. Belső továbbképzésekkel, mentorálással egy fiatal kezdőt profi pedagógussá lehet fejleszteni. A mai menedzser-rendszerben az igazgató nemcsak gazdasági szempontból, de az emberek szempontjából is adminisztrálja az iskolát. Kell vezetői perspektíva, be kell vonni a pedagógusokat, motiválni őket, elismerni a munkájukat és népszerűsíteni a szakmaiságot, a továbblépési lehetőségeket. Egy másik problémája az oktatási rendszerünknek, hogy általános receptet gyárt és ajánl. Tehát mi, tanárok prezentáljuk a leckét, és a gyermekek különböző módon fogják ezt fel. Azok a gyermekek, akik az üzenetet egyből felfogták, haladnak, a többiek pedig lemaradnak. Ehhez kell az, amit pedagógiai hozzáadott értéknek neveznek. Tehát amikor én kiscsoportokra bontom az osztályt, vagy épp egyénileg foglalkozom egy diákkal – ez nálunk sajnos nem valósul meg –, akkor születik meg a pedagógiai hozzáadott érték. Ugyanez van az igazgatókkal is: nem akarják azt a pluszt hozzátenni, mert így is ugyanannyi a fizetésük, az iskola így is működik, a társadalomnak sincsenek feltétlenül nagyobb elvárásai, a tanfelügyelet pedig csak a papírokat kéri, amelyeket le lehet gyártani. Ellenben egy olyan rendszerben, amelyben megmérik, hogy az igazgató milyen eredményt ért el magához képest évről évre, ez már nem így működne. Egy kompetitív rendszerben pluszban is elismerhetőek lennének a vezetői vagy pedagógiai hozzáadott értékek. Manapság nincs semmilyen fajta pénzügyi motiváció vagy más, amit tudnál ajánlani a pedagógusoknak.

– Olvastam egy cikket arról, hogy ma és a jövőben konvertálható, alakítható tudásra lesz szükség, amelyet mint egy gyurmadarabot, a piaci igénynek megfelelően alakíthatunk.
– Én nagyon hiszek ebben, viszont úgy gondolom, hogy csak akkor fog tudni a pedagógus egy olyan oktatási szolgáltatást nyújtani a gyereknek, amilyenről a kérdés szól, ha neki is megadódnak a lehetőségek a tanulásra, a továbbképzésre és a tananyag időbeli beosztására. Nemhiába találtak ki az amerikaiak egy olyan négypillérű modellt, amelyet egy iskolának alkalmaznia kell ahhoz, hogy olyan egyéneket neveljen, amiről ön beszél. Ez a 4C modell: critical thinking, vagyis kritikus gondolkodás, collaboration, vagyis együttműködés, creati¬ vity, vagyis kreativitás, illetve communication, kommunikáció. Ezt azonban a jelen rendszerben nem lehet megvalósítani, a tananyagunk sem teszi lehetővé, nem rugalmas, a kerettanterv pedig megszabja az óraszámokat, tehát nincs nagy kimozdulási lehetőség. A gyermekeknek olyan kompetenciákat kell elsajátítaniuk, amelyeket felhasználhatnak a mindennapokban. Ehhez képest az, amit mi ma tanítunk, ebben a rendszerben, semmi olyan képességet nem termel, ami előrevinné őket ezen a téren. Digitális világban élünk, de tiltjuk az okostelefont az iskolában, miközben a számítástechnikai laboratóriumainkban Pentium 1-es számítógépek vannak, amelyeken zötyög a Windows. Informatikaórán Wordot tanítunk, pedig a gyerekek már csukott szemmel bigyuszolják az érintőképernyős telefonjukat. Ilyen körülmények között sem digitális, sem innovatív kompetenciát nem fejlesztünk. Nekünk, tanároknak tudnunk kell hasznosítani a gyermekek zsebében rejlő technológiát. Számtalan olyan alkalmazás van, amelyek felhasználhatók taneszközként. Itt van például a digital storytelling, vagyis digitális történetmesélés módszere, amit külföldön terápiaként is használnak. Van egy problémás gyermek, akinek azt mondják, a számítógép vagy az okostelefon segítségével készítsen egy képekből álló klipet, zenével, szöveggel és fotókkal. Ebből a klipből pedig az iskolapszichológus ki tudja hámozni a diák érzéseit. Ezt több területen lehet alkalmazni, angolban vagy akár történelemben is, mi mégsem foglalkozunk vele. – Pedig milyen fontos a történetmesélés, a beszéd. Mindig mondjuk, hogy a gyermekeket megtanítják az iskolában írni, olvasni, de beszélni nem! Nem tudják elmondani a véleményüket.

– Pedig milyen kreatívak a gyerekek! Én kértem tőlük, hogy készítsenek angol sulireklámot. Olyan filmet csináltak, hogy le az összes kalappal! Szóval egy csomó dolog rejlik bennük, mi meg mit csinálunk? Tanítgatjuk őket bizonyosfajta elméletekre, miközben nekik fogalmuk sincs, hogy mi az.
– Nemrég lett közbeszéd tárgya, hogy túl korán kezdődik az iskola, a gyermekek nincsenek felébredve. Lehetne ezen változtatni? Reform készül. – Én megváltoztatnám: 9 előtt nem kezdenék iskolát, és még úgysem tartana a tanítás tovább délután 3 óránál. Nem azért, mert nincsenek jó helyen a gyermekek – az iskolán múlik, hogy mennyire képes jó helyként működni a gyermek szemében. Ha olyan helyként határozza meg magát, hogy megtanítja a gyermeket, ha megszakad, akkor is, és utána hazamehet, akkor a gyermek nem fogja szeretni. Ha olyan világot épít fel a fejében, amelyben a suli jó hely, ahol tanulni is lehet, akkor a gyermek szeret majd iskolába járni. 9-től 3-ig, nem tovább – és 3-ig csakis a nagyobbak esetében. A közoktatási rendszer megújítása kapcsán pedig sajnos Romániában az az egyik probléma, hogy a reformot mindig valamelyik nagy közösségből indítják, és nem nézik meg, hogy a legszerencsételenebb iskolának mire van szüksége, nem abból indulnak ki a nagyobb iskolák felé haladva. A reformnak is ugyanúgy differenciáltnak kell lennie, mint az oktatásnak: iskolára, pedagógusra, diákra szabva.
2016 Parlamenti választások
2016 Helyhatósági előválasztások
2014 EP választások
2012 Parlamenti választások
2012 Helyhatósági választások
2009 EP választások
2008 Helyhatósági választások
Hírlevél

eseménynaptár

2017
<<
 december 
>>
h k sze cs p szo v
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31